Mutasd az arcod! – megmondom, mit ettél

Az arc azt is megmutatja, hogy melyik energiakört kell erősíteni

Arcunk nem csak érzelmeink kifejezésének „területe”, hanem részletes információkkal szolgál belső szerveink, emésztőrendszerünk állapotáról. A fej és az arc bizonyos részei kapcsolatban vannak e szerveinkkel, s az ezeken a területeken látható elváltozások, jellegzetességek tanulmányozása lehetőséget ad például táplálkozásunk újragondolására.

A fiziognómia fogalmát az értelmező szótár úgy határozza meg, mint azt a művészetet, amely meg tudja ítélni az ember jellemét és természetét az arcvonásokból, általában a test formájából és megkülönböztető vonásaiból.

A fiziognómia tudománya eredetileg Nyugaton és Keleten egyaránt kifejlődött, s a mindennapi élet és orvoslás integráns része volt a régi görög világban és Európában végig a reneszánsz idején. A Zohar, a középkori zsidó tanítások egyik könyve ezt írja: „Egy ember jelleme feltárul a hajában, homlokában, szemében, ajkában, arcvonásaiban, kezének vonalaiban, sőt a fülében is. E hét vonás alapján felismerhetők az emberek különböző típusai.” Leonardo da Vinci füzetei is sok fiziognómiai anyagot tartalmaznak. Összeállított például egy kéziszótárt saját használatra különböző fejek, szemek, állak, nyakak, vállak és orrok összegyűjtésével, s ezek alapján rajzolta híres anatómiai vázlatait és jellemtanulmányait. A távolkeleti orvoslásban a fiziognómia használata a napi gyógyítás része és alapköve.

A fiziognómiának az arccal foglalkozó része az, amely a nyugati ember számára felvilágosítást ad egészsége és erőnléte állapotáról. A köznapi ember is könnyen felismeri az arcon a fáradtság, a túlfáradás jeleit. És azt is látja, ha valaki „majd kicsattan az egészségtől” – ahogy a szólás mondja. Azt is érdemes azonban megtudni, hogy adott esetben az arcon mutatkozó fáradtság, túlfáradás mely szervünket érinti elsősorban, és hogyan változtassunk életvezetésünkön ennek érdekében. Az általános elveket, az optimális táplálkozás és pihenés szükségességét mindenki tudja. Ennek megvalósítása azonban annál nehezebb, és sokak számára nem ismeretes. A távol-keleti arcdiagnosztika segít az eligazodásban. Az arcon megjelenik a belső szerveink rendszere csakúgy, mint ahogy azt más önismétlődési rendszerekből – például a talp és a tenyér reflexzónáiból – már ismerjük.

„Az arcod nem hazudik” – szögezi le Michio Kushi, a makrobiotika jeles képviselője könyvének címe. Hosszú évtizedeket átölelő megfigyelés, kutatás és gyógyító munka alapján az arcdiagnosztikához hozzárendelte a táplálkozásban rejlő gyógyulás lehetőségeit, amit a Rákmegelőző és gyógyító diéta c. könyvében részletez.

A belső szervek és az arc részeinek megfelelése Kushi megfogalmazásában

Az orcák állapota tükrözi a mellkas állapotát (ideértve a tüdőt és a mellet), valamint funkcióit. Az orrhegy a szívet és működését reprezentálja, míg az orrcimpák a tüdőket összekötő hörgőket. Az orr középső része mutatja a gyomrot, középtől fölfelé a hasnyálmirigyet. A szem a veséket tükrözi, valamint nőknél a petefészket, férfiaknál a heréket. Ezen túl a bal szem megmutatja a lép és a hasnyálmirigy állapotát, míg a jobb szem a májét és az epehólyagét. Az írisz és a szemfehérje az egész test állapotáról árulkodik. A homlok alsó, a szemöldökök közötti része megmutatja a máj állapotát, s a két halánték a lépét. A homlok egésze a vékonybelet reprezentálja, periferiális része pedig a vastagbelet. A homlok felső része a hólyag állapotát tükrözi. A fülek a veséket reprezentálják: a bal fül a bal vesét, a jobb fül a jobb vesét. A száj egésze a teljes emésztési rendszer állapotát megmutatja. Részletesebben: a felső ajak a gyomorét, az alsó ajak a vékonybélét az ajak belső részén, a vastagbélét pedig az ajak külső részén. Az ajkak sarkai a nyombél állapotát mutatják. A száj körüli terület a nemi szerveket és működésüket reprezentálja.

1. ábra: a szervek hagyományos tükröződése az arcon

Ha ezeken a helyeken vonalakat, foltokat, szemölcsöt, duzzadást, elszíneződést vagy más rendellenességet tapasztalunk, az a megfelelő belső szerv sajátos rendellenes működésére utal a nem megfelelő élelmiszerek fogyasztása következtében.

Fekete foltok – pontok az arcon

Az arcon található – szépségfoltok néven ismert – fekete foltok vagy pontok általában az akupunktúrás pontokon vagy a pontok környékén jelennek meg. Ezeket a képződményeket  a különböző energiák hatásának következményeként a szervezet választja ki. Egyben jól mutatják a szervezetben zajló anyagcsere folyamatokat is.

2. ábra: az emésztőrendszer tükröződése az ajkakon

A fekete foltok, pontok a szervezetbe bekerült és elégetett, illetve visszamaradt szénhidrát-, fehérje- és zsírforgalmat jelzik. Emellett néha akár magas láz, tüdőgyulladás, bronchitis, gyomor- és bélproblémák, vese- és hólyagfertőzés nyoma is lehet. Ha alaposan szem ügyre vesszük az arcot, hogy melyik meridián mentén  jelentek meg a foltok, akkor ki  tudjuk következtetni, hogy mely szervnek milyen megbetegedése állt fenn. Például ha a tüdőmeridiánon találjuk a szépségfoltot, akkor bizonyosan a múltban már átéltünk olyan betegséget, amely a tüdőt vagy a hörgőket érintette. Ha a mellkas területén vannak a fekete  pontok, akkor mindenekelőtt a szív környékén terhelte meg a betegség a szervezetet. Az 1. ábra összesítő információja után érdemes az arc egyes részeit szemügyre venni az egyes szerveink-szervrendszereink reprezentálása szempontjából. Ebben az írásban természetesen csak részleteket mutathatunk be, a teljesség igénye nélkül.

Az emésztőrendszer

Az ajak különböző részei az emésztőrendszer egyes részeinek állapotát mutatják (2. ábra). A felső ajak a gyomornak felel meg. Az ajak legfelső része a gyomor felső részének (ahol a tömény sósav felszabadul), középső része a gyomor középső részének (hígabb savak), az alsó rész és a szájszegletek pedig a nyombélnek (a gyomor májjal, epehólyaggal és hasnyálmiriggyel összeköttetésben álló kijárata) felel meg. Az alsó ajak a belek állapotát mutatja.

Ha az emésztőcsatorna kitágul és elveszti rugalmasságát, az ajkak megvastagszanak. A kifelé forduló vastag alsó ajak a székrekedésre való hajlam jele. Az ajkon lévő sötét foltok és kiújuló sebek azt mutatják, hogy az emésztő rendszerben fekély és vérpangás van. Ezek a foltok és sebek a szájnak ugyanazon az oldalán jelennek meg, amelyik oldalon az emésztőrendszert irritálja valami. Az elfehéredett ajkak azt mutatják, hogy a belek környékén gyenge a véráramlás és rossz a felszívódás. A száj feszessége a belek feszességére (nőknél a hüvely feszességére is) utal.

Felső emésztőszervek

A vizuális diagnózisban a felső emésztőszervek megfelelője a felső ajak. Nevezetesen a felső ajak felső része a nyelőcső állapotára reflektál, míg az alsó rész a gyomor állapotát tükrözi. E régiók duzzanatai, elszíneződései, foltjai jelzik a megfelelő emésztőszervek zavarait. Az ajak rózsaszínes fehér árnyalata például a cukor, a gyümölcsök, a zsír és a tejtermékek túlzott fogyasztását mutatja. A fehér foltok a tejtermékek és a zsír túlfogyasztásának jelei.

Gyomor

Amint a 2. ábrán láttuk, a felső ajak alsó része a gyomornak felel meg. A gyomor állapotáról azonban az orr középső részén is kapunk felvilágosítást, ahogy azt a 3. ábrán is látjuk.

A gyomorproblémák diagnózisa céljából az arc megfelelő területeit, a felső ajkat és az orrnyerget kell megfigyelni. A száj egészében a teljes emésztőrendszert tükrözi, ezen belül a felső ajak a felső emésztőcsatorna, elsősorban a gyomor tükre. A felső ajak bal fele a gyomor felső részével állítható párhuzamba, míg a felső ajak jobb oldala az alsó gyomorrégió megfelelője. A felső ajak duzzanata a gyomor tágult állapotát mutatja, ami a finomított gabonafélék, a cukor, az alkohol, a trópusi gyümölcsök és gyümölcslevek fogyasztásának vagy a túltápláltságnak a következménye. Az elkeskenyedett felső ajak a gyomor összehúzódottságát mutatja, ami a hús, a tojás, a só vagy a száraz sütemények túlzott fogyasztásának köszönhető.

Mindkét állapot a gyomor túlzott savasságára utal. Fekélyre való hajlamot vagy a fekély  meglétét a felső ajak gyulladása, felhólyagzottsága vagy elszíneződése jelezheti. Az orr felső részén vagy az orrnyergen látható barna pörsenések, szeplők a gyomor krónikus savtúltengésének, hurutos megbetegedésének, hipoglikémiára és cukorbetegségre való hajlamnak lehetnek a jelei. Ha gyomorbetegségben szenvedünk, a nyugati típusú táplálkozás helyett gyógyító diétaként válasszunk egy gabonaalapú makrobiotikus diétát. Példaként bemutatjuk az ajánlott diétát részleteiben is.

A napi táplálékmennyiség arányában 50-60\%-nyi teljes szemes gabonát ajánlunk. Fő fogás lehet bármelyik gabonaféle (barna rizs, árpa, teljes búza és ezek darája, rozs, köles, zab, kukorica, pohánka). Rendszeres napi fogyasztásra azonban a barna rizs a legjobb, utána következik az árpa és a köles. A gabonát kuktában főzzük meg, vízzel és egy csipetnyi tengeri sóval. Ha kenyeret kívánunk, kelesztetlen, gőzölt teljesbúza- vagy rozskenyeret ehetünk. A változatosság kedvéért néhanap teljes búzából vagy pohánkalisztből készült főtt tésztával is élhetünk.

Gabonaételeinket 20-30\%-nyi zöldségételekkel tegyük változatossá. A zöldségek közül különösen ajánlatos gyakran fogyasztani fehér retket és zöldjét. Ha savanyú ízeket kívánunk, készítsünk főtt salátát rizsecettel vagy umebosiecettel, esetleg kis adag savanyú káposztát. A főzés és párolás mellett hetenként kétszer-háromszor piríthatjuk is a zöldségeket, kevés szezám- vagy kukoricaolajon. A friss salátától tartózkodjunk, főttet viszont gyakran ehetünk. Savanyított zöldséget kis adagokban, köretként fogyaszthatunk, ha kívánjuk; ez inkább hosszabb ideig fermentált savanyúság legyen.

Fogyasszunk 5-10\%-nyi hüvelyest és babfélét. A nagy szemű fajtákkal szemben inkább az apróbbakat használjuk, az azukit, a lencsét és a csicseriborsót, és tengeri algával (például kombuval), sütőtökkel, hagymával, sárgarépával vagy más zöldségekkel együtt készítsük el. A babkészítmények, mint a tempe, a natto és a tofu csak alkalmankénti fogyasztásra ajánlottak, levesbe főzve vagy egyéb zöldségekkel elkészítve. Étrendünket 5\%-nyi tengeri algával egészítsük ki. Mindegyik fajtája ajánlható, az arame, a nori és a hiziki, azonban a többinél gyakrabban fogyasztható. Kis adagokban együk őket, kevés tamari szójaszósszal főzve és ízesítve. Néhanap egy-két csepp szezámolajat is adhatunk hozzájuk főzés közben. 5-10\%-nyi levest fogyasszunk. Naponta 1-2 csésze miszólevest vagy tamari szójaszószlevest, amelybe vakame vagy kombu tengeri algát és zöldségeket főzünk. Alkalmanként főtt szemes gabonát is adhatunk a leveshez, ekkor zöldséges gabonalevest nyerünk. Néha édes levest is készíthetünk: főzzünk bele kemény sütőtököt.

A hal és a tengeri állatok általában kerülendők. Ha mégis kívánjuk, kevés zsírtalan, fehér húsú halból főzhetünk hallevest miszóval vagy tamari szójaszósszal, tengeri algával és zöldséggel. Ehhez a leveshez köretként adjunk 1-2 evőkanál friss, reszelt fehér vagy hónapos retket. Főzhetjük a levest szárított siitake gombával is. A gyümölcsöt és gyümölcslevet általánosságban ki kell iktatni az étrendből. Ha mégis kívánjuk, ritkán ehetünk egy kevés szárított vagy főtt gyümölcsöt, például almát, barackot, szőlőt, cseresznyét, epret, bogyós gyümölcsöket, dinnyét.

Ha édes ízekre vágyunk, főzzünk gyakrabban édes ízű zöldségféléket: sütőtököt, sárgarépát, hagymát, káposztát, paszternákot. Ha még édesebbet kívánunk, mérsékelt mennyiségben gabonaalapú édesítőszereket – árpamalátát, rizsszirupot – használhatunk. Az olajos magvak és a mogyoróvajfélék első közelítésben mellőzendők, csemegeként azonban fogyasztható néha kevés pirított szezámmag, tökmag vagy napraforgó.

Rendszeres ízesítőként kis mennyiségben gyakran használható mogyoróhagyma-miszó. Ez úgy készül, hogy felaprított mogyoróhagymát megfőzünk ugyanannyi miszóval és kevés szezámolajjal. Az ízesítést azonban nem szabad túlzásba vinni, kerülendők az erős ízek és a túlsózás. Rendszeres napi fogyasztásra nem aromás, nem élénkítő italokat igyunk, például bancsaág- vagy bancsaszárteát, pirított árpateát, pirított rizsteát, gabonaalapú pótkávét. A tiszta, természetes forrásvíz a legjobb.

Ez a diétaismertető első látásra ijesztőnek tűnhet, de hosszas makrobiotikus tapasztalat alapján mondhatjuk, hogy ma már minden – a főzéshez szükséges – alkotórész könnyen beszerezhető a bioboltokban és a piacon. Az ételek rövid tanulás után könnyen elkészíthetőek és ízletesek. Dr. Sági Mária-Sági István: Makrobiotikával egészségesen című Egészségvédő füzete részletes felvilágosítást ad a részletekről. Továbbá tanfolyamainkon segítséget nyújtunk minden kedves érdeklődőnek.

A vastagbéltraktus állapotáról

A vastagbéltraktus állapotáról az alsó ajak ad felvilágosítást, valamint a homlok felső része és az arc felső részén egy vékony csík (lásd 4. ábra).

Az arcdiagnosztikában az alsó ajak a vastagbél megfelelője, és állapotának megfigyelése alapján megelőző vagy gyógyító étrendi intézkedéseket tehetünk a bélrendellenességek ellen. A duzzadt alsó ajak a vastagbél duzzadt állapotára utal. A modern társadalmakban az emberek akár 75\%-ának is duzzadt az alsó ajka, szabálytalan székletürítést jelezve. A duzzadt alsó ajak rendszerint a nyugati típusú étrendben szereplő húsok és édességek együttes túlfogyasztásából eredő székrekedés jele is lehet. Ha ugyanakkor az ajak nedves, hasmenés áll fenn. A rendkívül összeszorult alsó ajak arra mutat, hogy túl sok a hús és az egyéb fehérje az étrendben. Az alsó ajak látszólagos hiánya, illetve beszívott állapota a szigmoid szakasz vagy a végbél betegségre való hajlamára utal.

 4. ábra

Az alsó ajak elszíneződései további specifikus zavarokra hívják fel a figyelmet: a fehér szín zsíros nyálkalerakódásokat jelez a vastagbélben; a sápadt szín gyenge anyagcsere és vérszegénység jele; az élénkvörös szín a hajszálerek és a szövetek tágultságát és hiperaktivitását mutatja; az ajkak szélei körül látható sárga szín a vastagbél zsírlerakódásainak megkeményedését, a májban és az epehólyagban fellépő dugulásokat jelzi; a kék vagy bíborszín a széklet és a vér pangását a vastagbélben.

A vastagbél állapota a homlokon is tükröződik. A homlok jobb fele a felszálló szakasznak felel meg, felső része a transzverzális szakasznak, bal fele pedig a leszálló szakasznak. A duzzanatok, elszíneződések, foltok, pattanások, pettyek megmutatják, hol fejlődnek zsírlerakódások, rendellenességek a vastagbéltraktusban.

A bélrendellenességekre az általános bőrszín alapján is lehet következtetni. A túlzottan cukrozott és vegyszeres ételek-italok fogyasztásából eredő bíboros árnyalat, a túl sok állati étel és a trópusi gyümölcsök és zöldségek okozta barnás szín, vagy a tojás, baromfi, sajt és egyéb tejtermék mértéktelen fogyasztása miatt fellépő sárga, fehér, kemény, zsíros bőr mind arra figyelmeztet, hogy a belek túlterheltek, és általános emésztési zavar áll fenn.

Gyakran találkozunk az alsó ajakon megjelenő herpesszel, pár napig tartó kiütéssel. A köznyelv úgy szól róla, hogy „kiütött az étel, mert nagyon jólesett”. Ebben az esetben gondoljunk arra, hogy a vastagbéltraktus bélflórája eltér az egészségesétől. A rendellenes bélflóra kialakulásához a modern táplálkozás következő elemei szoktak elvezetni: vegyszeres ételek, gyorsétel, a tej, tejjel készült ételek, a túlzott cukorfogyasztás és cukros ételek fogyasztása, fehér lisztből készült friss élesztős édes sütemények, túlédesített torták, habok, pudingok, krémek stb. napi szinten, sőt minden étkezésben történő fogyasztása.

Az egészség megőrzése, az egészséges bélflóra helyreállítása érdekében kerüljük a fenti ételeket, és fedezzük fel a természetes élelmi szerek, zöldségek, gyümölcsök természetes édes ízét. Ezekből sokkal kisebb mennyiség kielégíti az édességigényünket, és még a valódi táplálásunkat is szolgálja.  A kiegyensúlyozott egészséges diéta mellett segítségül hívhatjuk a különböző probiotikumokat. Ezek minden patikában recept nélkül kaphatók.

A vékonybél

A vékonybél állapotáról az alsó ajak belső oldala és a homlok középső része ad felvilágosítást (lásd 5. ábra).

Gyakran hallani, hogy az ajak belső oldala felhólyagosodott, fájdalmas, vagy afta okozza a kellemetlenségeket. Ilyenkor a vékonybélrendszer irritált állapotáról van szó, amely hasmenést is okozhat. A népi gyógymód szerint a legjobban tesszük, ha 1-2 napot koplalunk, széntablettát és hosszan főzött sűrű barnarizs- levest fogyasztunk. Mindkettőnek az a funkciója, hogy a vékonybélben felgyülemlett toxinokat összeszedje. A makrobiotikus ételek közül hasonlóképp viselkedik a Kuzu tea és a fermentált sós umebosi szilva. Homeopátiás kezelés természetesen nagyban gyorsítja a regenerálódás folyamatát.

5. ábra

Ha a homlok középső részén gyakran visszatérő vagy hosszabb ideje fennálló sűrű pattanásokat látunk, ugyancsak a vékonybél irritációjára következtethetünk. Ilyen esetben gyakori egy vagy több allergén élelmiszer fogyasztása, amelynek felderítéséhez szükséges szakemberhez fordulnunk. Ha megállapítást nyert az allergén élelmiszer/ek listája, tanácsos ezeket kiiktatni élelmeink közül. Homeopátiás kezelés alkalmazása ebben az esetben is ajánlott a gyorsabb felépülés érdekében.

A tüdő

A tüdő és mellkas állapotát az arc középső része tükrözi. A tüdő gyengeségét, inaktivitását az orcák sárgás, sápadt színe vagy enyhe püffedtsége jelzi. A tüdő túlműködésének, hiperaktivitásának egy csomó más jele is van. Ezek közé tartoznak az arcon megjelenő pattanások, amelyek elsősorban a túlzott tejtermék- és cukorfogyasztás miatt felhalmozódott zsírsav és nyálka lerakódására utalnak. A fehér orcák a tejtermekből származó állatizsír-felesleget jelzik. A piros orcák a tüdő hajszálereinek hiperaktivitását mutatják, ami a túl sok gyümölcs, gyümölcslé, fűszer, cukor, kávé, tea fogyasztásának eredménye. A túlontúl megfeszült arcbőr a só, a hal, a baromfi, valamint a száraz ételek és süteményfélék túlfogyasztásával kapcsolatos. Ezen a megfeszült bőrön az orcán néha függőleges ráncok láthatók, mint a gátolt véráramlás, az alveoluszok és a mellizmok görcsös összehúzódásának jelei; ez az állapot tüdőmegbetegedéshez vezethet. Az orcák barna foltjai cukorfogyasztás okozta acidózist jeleznek, és beteg állapotra utalnak. A szépségpöttyök tüdőláz utóhatásaként jelennek meg, az orca szeplői pedig a túlzott fehérje- és cukorfogyasztás következtében.

Ha az arc mindkét oldalán sűrű apró pattanásos foltokat látunk, a légzőrendszer irritációjára  következtethetünk. Lehet ez megfázásos, influenzás megbetegedés nyoma a hörgőkben akár lappangó, akár köhögéses tünet állapotában. Ha teljesen egészségesnek érezzük magunkat, akkor is lappangó irritációra utal ez a jel. A távol-keleti gyógymód ilyenkor a vastagbéltraktus állapotát is megvizsgálja, hiszen legtöbb esetben egy egészségtelen táplálkozás okozta egészségtelen bélflóra áll a háttérben. A gyógyulás érdekében kerülni kell a nyálkaképződés megelőzése végett a liszttermékeket (kenyér, palacsinta, péksütemény); kivételképpen alkalmilag fogyasztható teljes búzából vagy rozsból készült kelesztetlen kenyér. Kerüljük továbbá a nyugati étrend szokásos édességeit, tejtermékeit és a vöröshús- és baromfifogyasztást is. Kerüljük az olajos magvakat és a mogyoróvajakat, legfeljebb alkalmilag fogyasszunk egy kevés pörkölt szezám-, napraforgó- vagy tökmagot. Olajat csak igen mérsékelt mennyiségben használjunk, és csakis finomítatlan szezám-, kukorica- vagy egyéb növényi olajat.

 6. ábra

Az általános makrobiotikus irányelvek közül is hangsúlyosan ajánlott a 50-60\%-nyi, kuktában főzött teljes szemes gabona, elsősorban közepes vagy apró szemű barna rizs. Egyéb szemes gabona – köles, árpa, teljes búza, rozs, zab, hajdina, kukorica – alkalmi kiegészítőként fogyasztható, és a különféleképpen elkészített főtt zöldségek sorozata, mint a brokkoli, a sárgarépa, a fehérrépa, a fehér retek leveles, zöld teteje és a vízitorma. Szintén igen jótékony hatásúak a gyökérzöldségek: a sárgarépa, a fehérrépa, a fehér retek, a bojtorján; rendszeresen fogyasztható a káposzta, a sütőtök, a makktök és a főzőtök is. Különösen jó a lótuszgyökér mindenféle tüdő-rendellenességre, könnyíti a légzést. Gyakran ehetjük egyéb zöldségételekhez adva. Ajánljuk a hosszú ideje házilag fermentált savanyúságokat. Gyakran együnk tengeri algát, mert igen fontos szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében. A kiegyensúlyozott diéta mellett ilyenkor is ajánlott a homeopátiás szakember segítsége.

A vese állapotáról

A fiziognómiában a vese megfelelője a szemek alatti régió. A bőr sötétes vagy fekete elszíneződése ezen a helyen vesepangás és mérgezett vér jele, ami a veseműködés zavarának eredménye. A modern társadalmakban gyakran látunk sötét karikás szemeket. Ez kialvatlanságra, túlfáradásra, a veseenergia fáradtságára utaló jel. Ilyenkor arra lehet következtetni, hogy az egyén több terhelést vállal és végez, mint amennyit a szervezete regenerálni képes. Már középiskolás korban is sokszor látható ez a jel, a késői elalvás, a rövid éjszakai pihenés következményeiként. Felnőttkorban, de a modern társadalmakban már egyre inkább ifjúkorban is a szem alja sok embernél táskásodik. A táskásodás oka kétféle lehet, bár külső megjelenésük hasonló; az úgynevezett táskák részben folyadékraktárként, részben nyálkaraktárként szolgálnak.

 7. ábra

A vizuális diagnosztikában a jobb szem és környéke a jobb vesével, a bal szem és környéke a bal vesével áll összefüggésben. A sötétedés, a duzzadtság, a feszesség viszonylagos foka és egyéb jelek mutatják, melyik vese állapota súlyosabb.

Ha vesebetegségben szenvedünk, a nyugati típusú táplálkozás helyett gyógyító diétaként válasszunk egy gabonaalapú makrobiotikus diétát. Az általános makrobiotikus irányelvek mellett ügyeljünk a sófogyasztásra, a legtöbb ételt csak alig sózzuk meg. Kerülni kell a hideg italokat. Ajánlatos minden italt melegen vagy forrón fogyasztani.

A máj állapotáról

Pontosabb diagnózis végett a homlok középső zónáját figyeljük meg, közvetlenül az orr felett, a két szemöldök között. A hagyományos keleti fiziognómiában ez a terület felel meg a májnak. Az e helyen mutatkozó függőleges vonalak, ráncok zsír- és nyálkalerakódást jeleznek a májban, és arra utalnak, hogy a máj duzzadt és kemény. Minél mélyebbek és hosszabbak a ráncok, annál komolyabb a betegség esélye. Már akkor is keményebb és merevebb a máj, ha csupán egy vagy két ránc mutatkozik, következményeként a túl sok só, állati élelem fogyasztásának, valamint a túltápláltságnak.

 8. ábra

Másrészt, ha a ráncok között a bőr püffedt, a túl sok alkohol, cukor, drogok, zsíros, olajos ételek, mesterségesen kezelt és előállított élelmiszerek állnak a háttérben. Ha pattanások vannak ezen a területen az orr felett, tudható, hogy megkeményedett zsírlerakódások képződtek a májban, vagy kövek az epehólyagban. Az ok: túlzott mértékű állatizsír-fogyasztás, beleértve a tejtermékeket is. A homlokközép száraz, hámló bőre, amely néha átterjed a szemöldök fölötti területre is, arra utal, hogy sok az étrendben az állati és/vagy növényi zsír, csakúgy, mint a liszttermékek, és hiányzik belőle a megfelelő mennyiségű szemes gabona és főtt zöldség. Ha a függőleges ráncok mellett fehér vagy sárga foltok is láthatók e területen, igen valószínű, hogy a májrendellenesség, illetve az epehólyag megbetegedése van kialakulóban.

Ha májbetegségben szenvedünk, a nyugati típusú táplálkozás helyett gyógyító diétaként válasszunk egy gabonaalapú makrobiotikus diétát. Az általános makrobiotikus irányelvek mellett ügyeljünk arra, hogy ne sózzuk túl az ételeket, egyes esetekben pedig minimálisra kell csökkenteni a só használatát. A zöldségek közül nagyobb részt enyhén megfőzött, párolt és forrázott zöld leveles zöldségeket fogyasszunk minden étkezésnél.

betöltés...