“Ma délben egy idegen férfi rontott be a lakásunkba”… (borzasztó, hogy mi történt ebben a családban)!

A kisgyermekes szülők tudják, hogy milyen érzés minden pillanatban odafigyelni a gyerekre. Egy rossz lépés, vagy egy percre felügyelet nélkül hagyott gyermek súlyos sérüléseket szenvedhet, vagy akár meg is halhat – ezért nagyon fontos, hogy a mozgékony gyermekeket soha ne hagyjuk felügyelet nélkül! Sokan azt gondolják, hogy miután a gyermeket ágyba fektetik, akkor már semmilyen veszély nem fenyegeti és a szülők is ilyenkor nyugodtan pihenhetnek. A valóság az, hogy a gyermekek még ilyenkor sincsenek biztonságban.

Ez a történet azt bizonyítja, hogy még a gyermekek még szundiidő idején sincsenek biztonságban – sőt lehet, hogy erre a veszélyre eddig nem is gondoltál.

Amber Boone lefektette a hároméves kislányát, hogy egy órára Ő is élvezni tudja a csendet és a nyugalmat. Pár perccel később valaki hangosan kopogtatott a bejárati ajtón. Először nem törődött vele, azt gondolta, hogy valami reklámügynök.

Ezután az idegen berontott a lakásba. “Nagyon meglepődtem,” – mesélte Boone. A férfi rémülten azt kiáltotta, hogy “jöjjenek hamar, mert a kislányuk elesett és súlyosan megsérült”.

Mindez a délutáni szundizás közben történt. A kislány felkelt és kiesett a második emelet ablakán. Az édesanya gyorsan leszaladt a lépcsőn és meglátta kislányát aki mozdulatlanul feküdt a járdán.

Az édesanya mozdulatlanul hagyta, amíg megérkezett a mentő. Mint látható, a sérülések nagyon súlyosak voltak.

Az orvosok azt mondták, hogy a kicsinek betört a koponyája és más súlyos sérüléseket is szenvedett. Szerencse, hogy életbe maradt – tették hozzá.

Annak ellenére, hogy a kislány közelében volt, hihetetlen sérülést szenvedett. És nehéz elhinni, hogy mindez a rutinos délutáni szunyókálás közben történt.

Az orvosok kifejtették, hogy nagyvárosokban nagyon gyakori az olyan eset, ahol a gyermek kiesik a hálószoba ablakán.

A szülők azt hitték, hogy alszik, de a kicsi valójában mászkálni kezdett. Az útját kíváncsian az ablak felé vette. Feltehetően felmászott az ablakpárkányra és onnan már csak egy lépés következett.

Ezt követően a gyermek kiesett az ablakon. Ő szerencsés volt, de nem minden kisgyermek ilyen szerencsés. Ezért fontos tudatosítani ezt a veszélyforrást!

A történetet a helyi híradóban is bemondták. A szülők azt akarták, hogy más anya soha ne tapasztaljon meg ehhez hasonló szörnyűséget.

Tehát mit tanácsolhatunk ez esetben? Tudni kell, hogy az ablak egy elsődleges veszélyforrás lehet, ezért ezt minden anyának tudatosítania kell – mesélte Boone.

Ideális esetben a legjobb, ha az ablakokat ne hagyjuk nyitva. De ha ez nem megvalósítható, akkor ne hagyjuk felügyelet nélkül a kisbabát a szobában. Vagy tegyünk rácsot az ablakra.

A piac is számos terméket kínál, amelyek képesek megvédeni az ilyen balesetektől. Mindenki döntse el, hogy melyik a legjobb megoldás a számára.

Magunk részéről csak annyit szeretnénk, ha mások tanulnának a hibánkból, hogy soha többé ne történjen meg ilyesmi. Mindenkit tudósítsa ezt a kérdést, hogy mi történhet, ha néhány percre felügyelet nélkül marad a kisbaba.

És a nap végén van egy dolog amiért hálásak vagyunk. Annak ellenére, hogy a kislányunk súlyosan megsérült, az orvosok azt mondták, hogy hamarosan helyre fog jönni.

Arra szeretnénk megkérni, hogy osszátok meg másokkal is a történetet!

betöltés...