Felejtsd el a testtömeg indexet, és így mérd magad helyette

Az elhízás meghatározásának legelterjedtebb módszere a BMI, azaz a testtömeg index mérése. Ám az orvosok szerint ez a mérési módszer, melynek során a magasság és a testsúly arányát vetik össze, messze elmarad a tökéletestől. Egy új tanulmány egy olyan mérési módszert mutatott be, mellyel sokkal pontosabb lehet a túlsúly és a vele együtt járó egészségi kockázatot felmérése.

Az új álláspont szerint a csípő-derék egymáshoz viszonyított arányával a túlsúly és annak veszélyei sokkal jobban meghatározhatók. A kísérlet során több mint 40.000 elhízott embert vizsgáltak 10 éven keresztül. A vizsgálat időtartama alatt több mint 5000 résztvevő halt meg. Miután a kutatók megvizsgálták a különböző veszélyfaktorokat, mint a dohányzás, a kor, a nem, a fizikai aktivitás, azt tapasztalták, hogy azok, akik normál BMI-vel rendelkeztek, de középtájon – csípő-derék területén – túlsúlyt hordoztak, 22\%-kal nagyobb eséllyel haltak meg, mint azok, akiknek a testtömeg indexük és a csípő-derék arányuk is az egészséges kategóriába esett. Ugyanakkor azok, akik a BMI-t tekintve elhízottnak számítottak, de a csípő-derék arányuk normális volt, nagyobb eséllyel maradtak életben a vizsgálat időtartama alatt.

Meglepő módon a túlsúlyos és középtájon elhízott embereknek nem voltak rosszabbak az életkilátásai, mint a normál súlyú és keskenyebb derekú embereké. Ezen megállapítások ellentmondásosak a kutatók szerint, ám hasonlóak a korábbi vizsgálatok eredményeihez. Megállapították, hogy a normál testtömeg indexszel rendelkező, de középtájon elhízott embereknek a legrosszabbak az életbenmaradási esélyei, még a túlsúlyos emberekhez viszonyítva is, akiknél szintén fennállt a középtáji elhízás.

Magyarázatot találni ezekre az ellenmondásosnak tűnő eredményekre a kutatók számára sem egyszerű. Az egyik lehetséges válasz, hogy a túlsúlyos embereknek nagyobb eséllyel van zsírfeleslegük a csípő és a lábak körül, ez viszont az egészséges anyagcseréhez kapcsolódik. A lényeg azonban, hogy a vizsgálatban résztvevő emberek mindegyikénél fennállt a középtáji elhízás, az egészséges és az egészségtelen BMI-vel rendelkezőknél egyaránt és mindegyiküknél rosszak voltak az életkilátások, elsősorban szív- és érrendszeri betegségek veszélye miatt.

A 18.5-25 BMI mondható normál testsúlynak, a 25-30 túlsúlynak, míg 30-tól felfelé már elhízásról beszélünk. A testtömeg index számos fontos információt ad, de sok tényező befolyásolhatja, többek közt a sovány izomtömeg mennyisége is. Ezért fordulhat elő, hogy a szuperfitt emberek a BMI számítás szerint gyakran a túlsúlyos kategóriába esnek. A középtáji elhízás azonban főként a hasi elhízás mértékét mutatja meg, az pedig köztudott, hogy a hasi tájékon lerakódott zsír nagy egészségi kockázatot jelent több szempontból is. A középtáji elhízást a csípő-derék aránya határozza meg, nőknél 0.85, férfiaknál 0.9 ennek a határa. Ennek kiszámolására az interneten a BMI-hez hasonlóan számos kalkulátort találunk. Alapul a csípő legszélesebb pontját vegyük!

betöltés...