Kirakta a feleségét a közös lakásból – az asszony ördögi bosszút állt

A válóperből a férj került ki győztesen, övé lett a közös otthon, a nejének három napot adott a kiköltözésre. Nem akármit eszelt ki a nő!

Egy gazdag amerikai üzletember elhagyta a feleségét a titkárnője miatt. Az új barátnő arra kérte a férfit, lakjanak abban a házban, ahol eddig a feleségével élt. A válóperből a férj került ki győztesen, övé lett a közös otthon, a nejének három napot adott a kiköltözésre. Az asszony összepakolta a holmiját, kihívta a költöztetőket, majd rendelt egy hatalmas adag tengeri herkentyűt. Jóízűen megvacsorázott, ivott egy kis pezsgőt, majd a lakás összes függönykarnisának az üregébe gyömöszölt némi rák-és kaviármaradékot. Aztán elköltözött.

A férj és a szerető boldogsága pár napig tartott, addigra ugyanis elviselhetetlen lett a bűz a házban. Nem segített a légfrissítő, a szellőztetés, a fertőtlenítés. Hívtak mindenféle szakembert, rágcsálóirtást rendeltek, felszedték a méregdrága burkolatokat. A bejárónő felmondott, a vendégek elmaradtak, végül a párocska is bérelt egy másik lakást. Próbálták eladni az ingatlant, de nem vette meg senki a bűzös otthont. Egy idő múlva a volt feleség telefonált, és érdeklődött a ház sorsáról. Mikor a férj elmondta, hogy nem sikerült eladni, a feleség felajánlotta, hogy megveszi – az eredeti ár egytizedéért.

Az exe belement az alkuba, és a nő hamarosan beköltözött a régi otthonába. A férj meg a szeretője megkönnyebbülten várták a költöztetőket, akik hozták a régi bútorokat – és a karnisokat se felejtették a régi házban…

betöltés...