10 ok, amiért olyat akarsz, aki nem akar Téged

Szép dolog a szerelem, de ha az viszonzatlan, nehéz napok várnak Rád, főleg, ha a másik úgy gondolja, miért ne használná ki azt, amit tőled kaphat. Kötöttségek nélkül, csak úgy. Ma az üzeneteitek alapján összegyűjtöttem párat azok közül az indokok közül, amikre hivatkozva kitartotok valaki olyan mellett, aki mellett lehet, hogy nagyon nem kellene.

1. Azt hiszed, hogy meg tudod változtatni

Ki ne találkozott volna olyan pasival, aki csak neki nyílt meg, csak vele volt kedves, csak neki mesélt azokról a dolgokról, amik igazán fontosak számára? Egyetlen ilyen alkalom elég ahhoz, hogy megfeledkezz arról, hogy ő valójában talán nem is Neked való.. Mindannyian ismerjük azokat a férfiakat, akikkel jobb nem is kezdeni. Mégis egyetlen pillanat képes elhitettetni Veled, hogy igen, Ő valójában jó ember – és onnantól csak ezt látod benne. Még akkor is, ha milliószor megbánt.

Ha valakit meg akarsz változtatni, az már rég nem jó.. Gondolj csak bele: ha valaki Téged meg akarna változtatni, örülnél neki? Persze, hogy nem! Mindannyian arra vágyunk, hogy úgy fogadjanak el minket, amilyenek vagyunk. A hibáinkkal, a gyengeségeinkkel együtt. Persze, ha két ember sok időt tölt együtt változni fog, de ez a változás legyen természetes, és ne valamiféle elvárásból induljon ki. Kössetek kompromisszumokat, de ha úgy látod, a másik soha nem fog tudni változtatni egy aggasztó/rossz/zavaró szokásán, pl. azon, hogy felvállaljon Téged maga mellett, akkor gondold végig.. Valóban mellette a helyed?

2. Azt hiszed, hogy majd az idő megváltoztatja

Tudasd vele, hogy mi az, ami zavar, és adj neki időt. Nem fog egyetlen napról a másikra megváltozni. De ha mégis azt látod, hogy menthetetlen, és folyton visszaesik oda, ahol addig volt, lehet, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban egy ilyen ember mellett képzeled el az életed? Valaki olyan mellett, aki csak évek óta kihasznál?

3. Azt hiszed, hogy majd egyszer rájön, hogy mégis Téged akar

Az egyik lány arról mesélt, hogy rendszeresen beadja a derekát egy srácnak, aki csak szexre használja. Bár mindig elmondja neki, teljesen rendben van az, hogy ez csak ennyi, a szíve mélyén többre vágyik – ezt persze soha nem vallaná be a fiúnak. Néha elejt egy-két fél mondatot, jelezve, hogy többet szeretne, de a fiú abban a pillanatban témát vált.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban azt gondolod, hogy ennyi jár Neked? Biztos vagy abban, hogy el kell nyomnod az érzelmeidet? Tudom, hogy ebben az országban nagyon sokan nőttek úgy fel, hogy “ne sírj”, “ne hiszitzz, semmi bajod sincs”, “nem hallgatlak meg, nincs időm rá”, stb. – meg ugye az sem szokás, hogy az érzéseinkről beszélünk másoknak, de mi lenne, ha kipróbálnád?

Akarj egy olyat, akit nem kell meggyőznöd arról, hogy Te kellesz neki.

4. Hiszel abban, hogy valójában Téged akar, csak össze van zavarodva

Lehet, hogy egyszerűen csak annyi van, hogy túl sok az opció előtte, és nyitva akarja tartani a lehetőségeket, hátha jön jobb. Ha egy férfi Téged akar, harcol érted, tesz azért, hogy mellette legyél, nem érdekli az, hogy milyenek a körülményei, vagy hogy kik veszik körbe.. Nem hiszek abban, hogy valaki majd meggondolja magát.. Az érzelmek nem feltétlenül így működnek – persze biztosan van kivétel.. Mindenesetre ha valaki nem törődik veled, higgy neki, nem véletlenül teszi azt, amit.. Vagy amikor Te valakit nagyon szeretsz, bántod? Nem keresed? Nem törődsz vele? Na ugye.

5. Bizonyítási vágyból már ‘csakazértis’ kitartasz

Ez az az indok, amit egy kisebb önismereti ásás nélkül nem biztos, hogy bevallasz magadnak.
Lehet, hogy azt akarod bizonyítani, hogy
– elég vagy,
– elég szép vagy/elég jó nő vagy,
– bárkit megkaphatsz.
Vagy épp csak azért akarod ezt, mert a barátnőid is ilyen “kapcsolatokban” vannak.. Hiszen ha folyton csak ezt látod magad körül, azt hiszed, hogy ez a normális..

Érdemes a mélyére ásni.. Csak azért akarni valakit, mert azzal, ha megszerzed úgy gondolod jobb leszel mások szemében, vagy tegyük fel a saját önbizalmadat ilyen módon akarod növelni.. Butaság.

6. Olyan nincs, hogy nem kellesz valakinek

Ezt a mondatot az egyik üzenetből másoltam ki.. Van, aki úgy szocializálódik, hogy mindent megkap, tegyük fel azért, mert szép, és onnantól kezdve egyszerűen képtelen megérteni, hogy valamit nem kaphat meg. Teljesen mindegy, hogy hányszor kell megaláznia magát, megteszi, mert a saját egóját akarja erősíteni.

.. biztos, hogy van értelme így élni? Igen, nem fogsz mindenkinek kelleni – de nem is kell. Dolgozz egy picit az önbizalmadon, és hamar elfelejted az ilyen és hasonló gondolatokat.. Nem leszel attól kevesebb, hogy nem tetszel mindenkinek.

7. Vak vagy, és nem veszed észre a jeleket

A szerelem vak – klisé, de igaz. A másikról már rég nem a valódi kép él a fejedben, egyszerűen csak egy idealizált embert látsz, valakit, akinek lehet, hogy köze nincs a valósághoz. Azon kívül, hogy csak játszik Veled, oda sem figyel Rád. Nem hív, nem keres, csak akkor, amikor neki van szüksége Rád.

Sokadjára hangsúlyozom, teljesen megértem, hogy a szerelem nem egyszerű, és nem tudsz arról dönteni, hogy kibe leszel szerelmes, de lehet, hogy érdemes józanul is ránézned a helyzetedre – a saját magad érdekében.

8. Magadnak sem vallod be, hogy mire van szükséged

Az egyik üzenetben egy fiú írt arról, hogy van egy lány, akivel találkozgat, de rögtön az első pillanatban közölte vele, ez csak szex és más semmi. A lány persze rábólintott, de mint tudjuk ez nem így megy, ugyanis idővel érzéseket fog táplálni a srác iránt. Hazudhat róla neki, mondhatja, hogy nem akar semmi többet és neki pontosan jó ez így, amikor hazamegy, miatta fog sírni. Várni fogja, hogy a másik írjon neki, hogy keresse, és abban a pillanatban, amikor rájön, ebből soha nem lesz semmi több, összeomlik majd – hiszen már érez iránta valamit.

Legyél őszinte magaddal, és legyen benned tartás – tartsd magad ahhoz, amit eldöntöttél. Ha komoly kapcsolatra vágysz, ne add be a derekad. A kísértés mindig ott lesz előtted, de ne alkudj meg, hidd el, hogy megkaphatod azt, akire vágysz, csak először magadnak kell beismerned, hogy mi az, hogy aztán bátran elmondhasd másnak is – ha pedig valakinek ez nem fér bele, lehet menni. Tudd a saját értékedet, senkit sem kell győzködnöd arról, hogy elég vagy neki..

9. Nem szereted magad eléggé 

Vannak mazoisták, akik arra specializálódtak, hogy olyan kapcsolatokat húzzanak be az életükbe, ahol csak a fájdalmat élik meg. Azokat a sztorikat, amik azt erősíti, hogy “nem vagyok elég”, vagy hogy “neki sem kellek”.. Ebből a rémálomból csak egyszer kell felébredned. De akkor az egész életed meg fog változni. Hiszen ha szereted magad, nem fogsz olyanra vágyni, aki soha nem akarna Tőled semmit.. A “szeretlek, de magamat jobban” mondat sokat segíthet.. Nem kell félned tőle.. Ha valaki tényleg akar, hidd el, hogy pont ezért a mondatért fog harcolni érted. Tudd, hogy mennyit érsz, szeresd magad. Alakíts ki egy olyan életet, amibe hatszor meggondolod, hogy kit engedsz be. Ha pedig boldog vagy, CSAK olyan jöhet, aki hozzáad, és nem olyat, aki elvesz belőle. Soha ne menj bele egy olyan kapcsolatba, amiben rosszabbul érzed magad, mint egyedül – csak azért, hogy legyen valakid. Soha.

10. Legyél nő!

Egy igazi nő tudja a saját értékét, nem adja alább. Nem hagyja, hogy használják, hogy megalázzák, hogy játszanak vele. Ha nem tiszteled tovább sétál, ugyanis tudja, hogy mi van a kezében. Tisztában van azzal, hogy mit tud adni, hogy mennyivel teheti szebbé a másik életét azáltal, hogy beengedi a hétköznapjaiba. Boldog és kiegyensúlyozott, nincs szüksége holmi megerősítésekre, játszmákra. Nem fél az egyedülléttől, nem menekül kapcsolatokba. Tudja, hogy mire van szüksége, és bátran fel is vállalja azt. De ha beenged, tiszteld, hiszen nem teszi meg akárkinek. Megnyílik, megmutatja a sebeit, az összeset – de csak azért, mert bízik benned, és tudja, nem ártasz neki. De ezért meg kell dolgoznod. Ahhoz, hogy egy nő megnyíljon türelem kell, biztongságot kell kapnia. Anélkül örökre lakat alatt őrzi majd magát, és soha nem őt fogod megismerni – csak egy jól kitalált maszkot, ami mögött valójában egy teljesen más világot rejteget.

betöltés...