A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Ezeket a szerkezeteket a M.A.D.I nevű cég állítja elő, a legkisebb, 27 négyzetméteres házikó 24 ezer euróba kerül, a 84 négyzetméteres pedig 54 ezer euróba.

Teljesen öko-házról van szó, a napsugarakból átalakított energia kerül felhasználásra, így nem szükséges a villanyhálózatra csatlakoztatni a lakást.

A M.A.D.I házakat 6-7 óra alatt 3 ember teljesen ki, illetve be tudja csomagolni.

A házban van fürdőszoba, konyha, sőt ellenáll az erős földrengéseknek is. Mivel mobilházaknak minősülnek, nincs szükség építési engedélyre, így bárhová magával viheti saját házát az ember.

A M.A.D.I típusú házakat az olasz építészmérnök, Renato Vidal tervezte.

betöltés...