Az orvos sem hitte, hogy ez a baba világra jön… pedig nem is tudott, az édesanya hazugságáról!

Még az orvosok szerint is csoda történt, amikor a kis Amillia megszületett. Szinte senki sem hitt abban, hogy túléli. De aztán később kiderült, hogy a dolgok egészen másként is alakulhanak – végül világrekord született.

Amikor a kis Amillia, 2006 őszén egy fliridai kórházban világra jött, az egész város visszatartotta a lélegzetét, mert ilyen még soha nem történt a világon.

Amillia már a 21-ik hétben megszületett császármetszéssel. Mindössze 24 cm volt és 280 g, nagyon kicsi és törékeny volt. De csodálatos dolog történt: Amillia életben maradt!

Szülei, Sonja és Eddie Taylor már régóta gyereket szerettek volna, de eddig nem sikerült. Végül a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek és úgy tűnt, hogy az álmuk végül valóra válik. Azonban a félelem nagyon hamar felütötte a fejét.

Mivel a 4. hónapban a terhesség súlyos szövődményeket hozott magával és Sonjának nem volt más kiút, mint a koraszülés. Az orvosok hamarosan elkezdték a műtétet, az anya életbenmaradása érdekében. Az édesanyát azonnak befektették és ő azt hazudta, hogy már a terhesség 24-ik hetében van, közben csak a 21-ik hetében volt.

A jelek nagyon kedvezőtlen esélyeket adtak arra, hog Amillia életben maradjon, de Amillia túlélte az első néhány kritikus órát, a szülés után, az összes előrejelzés ellenére. Ő volt a legfiatalabb baba, aki túlélt egy ilyen koraszülést és ezzel világrekordot állított fel.

A nővérek így nyilatkoztak: Nem tudtuk elhinni, amikor Amillia a születése után sikoltozni kezdett… és mindezt a 21-ik héten. A normális terhesség 37-40 hétig tart.

Bár az első napok nagyon nehezek voltak, az első hetekben a szülők meg sem érinthették a kisbabát, azonban 2 hónap után végre az intenzív  osztályról kihozták és megtörtént a csoda: Sonja első alkalommal az ölében tarthatta a kisbabáját.

Hála a szerető Istennek és a gondoskodó orvosoknak, Amillia remekül fejlődni kezdett. Az édesanya néha azt mondogatta tréfásan: “Néha még túl fejlettnek tűnik”

Hamarosan Amilliának új testvére lett, mivel Sonja és Eddie Van örökbe fogadott egy 16 éves lányt. “Annyi jóságot kaptunk, hogy valamit mi is szerettünk volna visszaadni” – mondták.

Amilli a kis harcos, akiben megvolt az akaraterő, hogy túlélje a kritikus napkat. Vannak nehéz napok az életben, de Amillia azt bizonyítja, hogy még akkor is van esély, ha minden lehetetlennek látszik.

Oszd meg ezt a tanulságos esetet másokkal is!

betöltés...