Bréking! Megvan Avicii halálának az oka! A családja is megerősítette

Erre nincsenek szavak.

Még mindig nem tért magához a világ Avicii váratlan halála után, most azonban újabb hír érkezett – kiderült, miért halt meg az alig 28 éves sztár. De szavakat is nehéz találni erre…

28 éves korában pénteken délután meghalt Tim Bergling, művésznevén Avicii, a világ egyik legismertebb dj-je. A sztárt Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan. A halálhírét elsőként a Variety közölte, a hírt azonban néhány órával később megerősítette a menedzsment, és arra kérték a rajongókat és a médiát, hagyják meg a család nyugalmát a gyászban.

A rendőrség néhány napja egy közleményben jelentette be a hivatalos álláspontját Avicii halálának ügyében:

A 28 éves DJ halála miatt nem indul rendőrségi nyomozás, ugyanis határozottan kizárták az idegenkezűséget.

Hozzáteszik: két igazságügyi orvosszakértő is vizsgálódott az ügyben – ugyanarra az eredményre jutottak.

A világ azóta is csak találgathatott, és a legtöbben egy súlyos betegségre gondoltak. Most kiderült, tévedtek!

Avicii nagyon fiatalon lett a világ egyik legkeresettebb lemezlovasa, az állandó éjszakázás és a folyamatos utazás megviselte a szervezetét. A halála után egy nappal előkerült róla egy kép, amelyen egy itallal a kezében látható. A fotó csütörtökön készült, a lemezlovas pénteken meghalt.

Miután a rendőrség kizárta az idegenkezűséget, a rajongók egyre többen gondolták azt, a sztár nem tudott felhagyni az önpusztító élettel, és ez lett a veszte. Most azonban kidertül a valós ok:

Avicii öngyilkos lett, és ezt a családja is megerősítette!

A svéd nyelven és szellemiségben írott közleményből a fordítók szerint egyértelműen ez derül ki – írja a Metro.

A szeretett Timünk egy útkereső, törékeny művészlélek volt, aki az egzisztenciális kérdésekre kereste a válaszokat. Aki mindig a tökéletességre törekedett, keményen dolgozott és utazott, ami óriási stresszel járt. Miután leáltt a turnézással, szeretet volna megtalálni az egyensúlyt az életében, hogy boldog legyen és azzal foglalkozhasson, amivel a legjobban szeretett – a zenével. Harcolt a gondolataival az élet értelméről, a boldogságról. De nem mehetett tovább. Egy érzékeny lelkű fiú volt, aki szerette a rajongóit, de kerülte a rivaldafényt. Örökké szeretni fogunk, szörnyen hiányozni fogsz, a személyedet és zenéidet örökké az emlékeinkben őrizzük. Szerető családod” – közölte Avicii családja.

betöltés...